Százezer félbetört élet

 

A Hon Alapítvány a délvidéki magyar emigráció összefogását szorgalmazza

Amióta bennünket, délvidéki magyarokat is elért a kilencvenes évek őrült viharának tomboló szele, nagyon sok nemzettársunk döntött úgy, hogy elhagyja a szülőföldjét - az ezer éve őseink által lakott szülőföldet -, és egy jobb élet reményében nekivág a nagyvilágnak. Hogy valójában hányan is indultak el ingben-gatyában, nincsenek róla szóló megbízható adataink, de becslések szerint számuk megközelíti a százezret. Kétségtelen, hogy az ő távozásuk pótolhatatlan veszteséget jelentett, és jelent még nagyon sokáig a több évtizedes kábulatából lassan ébredező kis közösségünknek. Az itt és megmaradásunkért vívott harcunk döntő ütközetének erőfeltételei is lényegesen jobbak lennének, ha mindannyian együtt lennénk. De mi nem vagyunk együtt. Sajnos, ma még nem. Éppen ezért reménykeltő a Hon Alapítvány létrejötte. Reménykeltő, mert e civil szerveződés fő céljául a délvidéki magyar emigráció összefogását jelölte meg. Nekik, a szülőföldjükről elköltözötteknek talán sikerül az, ami nekünk, itt maradóknak nem: egyként megfogalmazni és a világba kiáltani a délvidéki magyarság bánatát és óhaját. Arról, hogy ezt hogyan lehetséges megvalósítani, ha egyáltalán lehetséges, Andrási Attila, a Hon Alapítvány alapítója nyilatkozik lapunk olvasóinak. Az Alapítvány irodájában, a Magyarok Világszövetségének budapesti székházában beszélgettem vele.

Ahogy elkezdődött...

- A Hon Alapítványt 1994-ben alapítottam, miután a Kórógyról készült rádiódrámám második díjat nyert. Ekkor úgy döntöttem, hogy a díjat, amely elnöki jutalom volt, nem veszem fel, hanem alapítványt hozok létre. Ez volt a kezdet. Az alapítvány először is művelődési tevékenységbe fogott - a Kárpát-medence különböző régióinak kulturális összefogását szerettük volna előmozdítani, de ez az előző magyar kormány négyéves megbízatása alatt nemigen sikerült. A legtöbb helyen félreértettek bennünket, és mindenhol hangsúlyoznunk kellett, hogy ez nem a Hun-, nem a Horn-féle, hanem ez a Hon Alapítvány.

- És akkor kitört a délszláv háborúk közül az utolsó...

- Valóban, időközben kitört a délszláv háborúk közül az utolsó - remélem, az is marad -, a kosovói válság, és mi úgy gondoltuk, hogy ettől a pillanattól kezdve kötelességünk más területtel is foglalkoznunk: összefogni azt a százezer Délvidékről elköltözött, elűzött magyar embert, aki a világ minden táján megtalálható. Mi valóban elmondhatjuk: MiloÜević úr politikája szétszórt bennünket a világ minden sarkába. Ez azt jelenti, hogy a horvát, a bosnyák és az albán menekültáradat mellett van még egy menekülttömb, a Délvidékről elűzött magyarság tömbje. Ennek a tömbnek szintén össze kell fognia, mint tették azt a horvátok és a bosnyákok, és a majdani rendezés során ugyanazokat a jogokat kell kiharcolnia önmagának, mint amilyen jogokat a bosnyákok kaptak a daytoni békeszerződésben. Egészen pontosan szavazóurnákra gondolok, a világ minden pontján, hiszen mi mindannyian jugoszláv állampolgárok vagyunk, és jogunk van szavazni, függetlenül attól, hogy ideiglenesen éppen melyik országban tartózkodunk. A továbbiakban támogatni szeretnénk azt a délvidéki politikai erőt, amely a legszélesebb körű önrendelkezést szándékozza kivívni. Mi, a délvidéki magyar emigráció tagjai úgy gondoljuk, hogy a vajdasági magyarságnak a saját autonómiakövetelése mellett joga van a majdani államberendezésbe is beleszólnia. Joga van, és nem szabad csak az autonómiát követelnie - de azt feltétlenül el kell érni, mind a három szinten, legalább olyan széles körűt, mint amilyet a VMDK-nak az eredeti, az 1992-es kanizsai kongresszusán elfogadott dokumentuma előirányzott -, de még annál szélesebb körűt is. Megemlítenék néhány európai példát. Köztudomású, hogy Belgiumban 70 000 német él, és ennek a hetvenezer németnek államalkotói státusa van, akárcsak a flamandoknak és a vallonoknak. Ugyanolyan föderális egységet képez a 70 000 szétszórt német, mint a másik két entitás. Mi több, azt sem árt megemlíteni, hogy a belga hadseregben - és ezt ajánlanám a majdani demokratikus Jugoszláv Hadseregben is alkalmazni - a közkatona csak akkor köteles a parancsot teljesíteni, ha azt az anyanyelvén adták ki neki.

- Ez itt nem Belgium...

- Persze, balgák lennénk, ha azt gondolnánk, hogy a szerbek belgák, de nekünk európai jogokat kell követelnünk. A finnek sem belgák, mégis széles körű jogokat adtak a lakosság fél százalékát kitevő svédeknek. Az említett példák ismeretében badarság lenne kevesebbet kérni az elmúlt nyolcvan, de főleg az utolsó tíz év történései után, ez után a lecsúszás után, ez után az erkölcsi, kulturális és anyagi züllés után, amibe a szerb politikai elit döntött bennünket. Bennünket, akik eljöttünk, mert ez százezer félbetört életet jelent, és benneteket, akik a szülőföldön maradtatok bérrabszolgaságra süllyesztve, az éhezés és a nincstelenség határán. Ezek után bűn házmesteri jogokat követelni egy önkormányzatnak, nem pedig a legszélesebb körű önrendelkezést kérni, egészen a föderális egységig. Úgy gondolom, hogy a délvidéki magyarság csak akkor tud megmaradni a leendő államban - mert ez az állam csak de facto van elismerve, de jure nincsen, hiszen a Jugoszlávia-értekezlet még el sem kezdődött, nemhogy befejeződött volna -, ha széles körű önrendelkezést tud kiharcolni magának - a kisebbségi többségű területeknek pedig föderális egységet kell képezniük a leendő Jugoszláviában. Bárgyúság bármi mást kérni.

- Bárgyúság lenne?

- Ennél kevesebbet kérni - bárgyúság. A jelenlegi rezsimnek bármilyen hűségnyilatkozatot tenni viszont már túlzott szolgalelkűség. Ezért nem értem azon barátainkat, akik mérsékeltebb követelésekkel állnak elő, azon rágódva, hogy a másik fél mibe megy bele és mibe nem. Az ő figyelmükbe ajánlanám azt a tényt, hogy a majdani rendezési konferencián, amelyet a Nemzetközi Közösség hív össze, a döntések nem Belgrádban születnek meg, és a szerb fél történelme során még soha nem ült olyan alacsony sámlin tárgyalóasztalhoz, mint amilyen alacsonyra előbb vagy utóbb kénytelen lesz ülni. Sajnálom a szerb népet, hogy engedte a szakadékig űzetni, hajszoltatni magát, és amikor a szélére ért, ahelyett, hogy visszafordult volna, bele is ugratta magát. Ettől függetlenül nekünk olyan körülményeket kell megteremtenünk, hogy se a mi, se a gyerekeink, se az unokáink nemzedékét ne tudják többé belehajszolni semmilyen balkáni őrületbe, semmilyen következő háborúba, semmilyen erkölcsi, kulturális és gazdasági züllésbe, süllyesztésbe. Soha többé. Ki kell harcolnunk az anyagi és politikai önrendelkezés legmagasabb szintjét. Az elérhető szint, és most nem a vágyakról beszélek, a föderális egység. Persze, ha az ember kishitű, és azt mondja: semmit sem érhetünk el, várjunk inkább arra a koncra, amit a fővárosból odadobnak, akkor semmit sem fogunk elérni. Az ilyen gondolkodásmód az elmúlt tíz évben kitaposott útnak a továbbjárása lesz - lassú elhalás és folyamatos elvándorlás. Épeszű ember nem támogathatja az ilyen politikát, mert elég volt az elvándorlásból, elég volt az anyagi ellehetetlenedéséből, elég volt ebből a politikából. Elég, mert ez a politika a lassú öngyilkosság politikája. Remélem, hogy holnap már vége lesz.

 

BÚS Ottó

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az alábbi nyilatkozatot és követelést a délvidéki magyar emigráció számottevő részének nevében és nem a Délvidéken élő magyarság nevében, még kevésbé ellenében tesszük.

Mivel a jelen helyzet előidézésében a délvidéki magyarság, a többi kisebbséghez hasonlóan sem hallgatólagos, sem tevőlegesen nem vett részt, ideje lenne megfogalmazni azokat az ajánlásokat, amelyek elfogadása esetén elkerülhető a jelenlegi szerb államvezetés által már tagadhatatlanul és alaposan megmérgezett nemzetek közötti viszony további tönkretétele.

Mindenekelőtt ajánljuk, hogy a szülőföldünkre azonnal telepítsenek ENSZ-megfigyelőket.

Javasoljuk, hogy a valamikori Jugoszlávia más területein fosztogatásba, gyújtogatásba, etnikai tisztogatásba, tömeges nemi erőszakba, köz- és lakóépületek lerombolásába, és nem utolsósorban tömeggyilkosságokba keveredett, a szerb állam által közvetetten vagy közvetlenül működtetett bűnszervezetek vonuljanak ki a kisebbségi többségű területekről.

A távozó szabadcsapatok, a rendőrség és a katonaság helyét a lehető legrövidebb időn belül nemzetközi rendőrség foglalja el, hogy ellenőrizhetően és megbízhatóan gondoskodjon az ott élő bármely nemzethez tartozó egyed személyi, erkölcsi és anyagi biztonságáról.

http://www.hetnap.co.yu/6.35/CIKK11.html