MAGYARORSZÁG
A MENEKÜLŐ MAGYARSÁG TRANZITÁLLOMÁSA LETT
Intő jel, hogy újévi
beszédében Szlobodan Milosevics kifejtette, mielőbb csatlakoztatni szeretné
Jugoszláviát Oroszország és Fehéroroszország uniójához. Ez esetben a délvidéki
magyarságnak mindenképpen lehetővé kell tenni a hovatartozását eldöntő
népszavazást. Nagyon sok délvidéki magyart ismerek, de egyet sem, aki
Oroszországhoz szeretne tartozni. Ha a szerbek többsége csatlakozni kíván az
oroszokhoz, fehéroroszokhoz, ám tegye, de ez esetben az összes kisebbségnek
biztosítani kell azt a jogot, amely alapján választhat, hogy milyen állami
keretek között kíván élni – nyilatkozta lapunknak Andrási Attila, a Délvidéki
Magyarok Közösségének elnöke.
- Mikor és milyen céllal
alakult a Délvidéki Magyarok Közössége?
A DMK
tavaly szeptember 11-én alakult – a zentai csata 302. évfordulóján-, azzal a
céllal, hogy összefogja az anyaországban élő ötvenezer délvidékit, akik az utóbbi
10-11 évben költöztek vagy menekültek át, és összefogja azt a több tízezer
magyart, akik szétszóródtak a nagyvilágban. Megjegyzendő, hogy az 1961-es
hivatalos népszámlálás szerint 504 ezer magyar élt Jugoszláviában. Ebből kb.
tízezer Szlovéniában, húszezer Horvátországban, a többi – 470 ezren – a
Vajdaságban. A következő népszámlálás egy év múlva lesz, s a Jugoszláv
Statisztikai Hivatal legújabb, szúrópróbaszerűen végzett előzetes számítása
alapján már csak 260 ezer magyar él itt. Tehát az elmúlt évtizedekben 200 ezren
biztosan elhagyták szülőföldjüket. A ’90-es években azonban csak felgyorsult az
a folyamat amely a ’60-as években óta tart. ’64-ben adták meg a jugoszláv
állampolgároknak a világútlevelet. A tömegesen kitelepülőket gazdasági
menekültként állították be. Egyébként a hajdani Jugoszláv vezetőknek a
magyarországi közvéleményt is sikerült megtéveszteniük. Az egységes délszláv
államban ugyanis lényegében egy apartheid jellegű rendszer uralkodott, ahol a
szerbek voltak a „fehérek”, az albánok, bosnyákok, magyarok a „feketék”. Egy
magyarnak sokkal volt jobb állást megkapnia, mint egy szerbnek. A központilag
vezérelt munkahelyi diszkrimináció ma is folytatódik. Ha Szabadkán bemegy valaki
egy gyárba, akkor a vezetésben, az irodában és a portán szerbeket talál. A
gyárcsarnokokban magyarok dolgoznak. A Titói Jugoszláviában a kétszáz
ötven-kétszáz hatvan szabadkai vállalat közül csak négynek volt magyar
igazgatója. Ekkor a város lakosságának kb. 48% volt magyar. Ez az apartheid.
Tudatos politika, amit a Szerb Tudományos Akadémia már rég kidolgozott. Az
1937-ben írt Csubrilovics - memorandumban többek között azt olvashatjuk, hogy
teljesen el kell lehetetleníteni az őshonos kisebbségek kulturális, egyházi
életét. Gazdasági vállalkozásaikat csírájában kell elfojtani. Olyan törvényeket
kell hozni, amelyeket nem lehet betartani, de a kisebbségektől még a törvény
vesszőjét is számon kel kérni. A magyar, horvát, bosnyák, albán vállalkozókat
állandóan a pénzügyi rendőrség, a vámügyi hatóságok zaklatásainak kell kitenni.
Az anyanyelvi oktatást lehetőség szerint vissza kell szorítani. A fő cél a
szerbesítés, a kisebbségek asszimilációja vagy kiűzése, mindent ennek kell
alárendelni. Két őshonos falu közé egy szerbet kell telepíteni, az odajövőket
pedig fel kell fegyverezni. A beköltöztetett szerbeket továbbá bátorítani kell
az összeütközések állandó kiprovokálására. Az incidenseket a sajtóban csupán
véletlenszerűeknek kell feltüntetni. A rendőrségnek a többségi nemzet oldalán
kell fellépni, a kisebbségek ellen elkövetett atrocitásokat nem kell
felülvizsgálni, büntetni, bár a látszateljárásokat meg kell indítani. A mai
napig ezen elvek alapján működnek a szerb hatóságok. A memorandum írójáról
Csubrilovicsról tudni kell, hogy a két világháború között az akkori szerb
politikát támogatta, a második világháborúban, hirtelen „haladó” baloldali lett.
A kommunista rendszerben ugyanúgy akadémikus volt, mint a királyi
Jugoszláviában. Tito kormányát 1944-ben egy újabb memorandummal ajándékozta meg,
amiben már a németség teljes kiűzését, a magyarság 10% kiirtását, tíz
százalékénak kitelepítését, a maradék nyolcvan százalékának pedig bérrabszolgává
való lefokozását, legalábbis alárendelését jelölte meg célként. Ezeket szinte
maradéktalanul sikerült teljesíteni, az utóbbit a Titói Jugoszláviában finoman
lágy eszközökkel oldották meg a Milosevici rendszer pedig csak rásegített erre.
Az elmúlt hetekben is magyarok ezreit bocsátották el, helyükre boszniai és
horvátországi szerbeket tesznek.
o – Szervezetük nevében
Délvidék szerepel a jól megszokott Vajdaság helyett.
A
szerbség 1848/49-ben a szerb vajdaság megteremtéséért folytatott harcot a
magyarok ellenében. Innen a Vajdaság elnevezés. Ésszerűtlennek
tartjuk, hogy a Magyar Szabadságharc
ellen – sokszor brutálisan – fellépő szerbekkel még akár csak egy név kapcsán is
egyetértsünk. Az első a lélek szabadsága, először a szerb propaganda által
terjesztett, erőltetett elnevezésekről, képzetektől kell megszabaduljunk.
Szülőföldünk helymeghatározását saját kultúránk központjához kell igazítanunk,
nem pedig a szerb politikai törekvésekhez. A Vajdaság elnevezés maradjon a
szerbeké.
- Csendes, kitartó etnikai
tisztogatás folyik a délvidéki magyarság ellen. Számos kifejezetten
magyarellenes, erőszakos cselekményekről tudunk.
- A
számtalan példa közül csupán néhányat említenék meg. Egy Baranyából a Délvidékre
menekült, Koszovóban is rendőrségi szolgálatot teljesítő szerb férfi össze -
vissza vert egy magyar általános iskolai tanulót. A magyar kisiskolások ellen
egyébkén mindennaposak a támadások. Októberben az újvidéki katolikus temetőben
kidöntötték az emlékkeresztet, amelynél a helyi magyar szervezetek az 1944-ben
legyilkolt több mint ezer magyarról szoktak megemlékezni. A Délvidék városaiban,
falvaiban a szerb legények kedvenc szórakozása a „gyanús” járókelők leszólítása,
hovatartozásukat firtatandó. Ha a kiszemelt áldozat bevallja, hogy magyar vagy
horvát, akkor verés a jutalma. Múltkor egy magyar fiú fejét vasrúddal ütötték.
Az ilyen támadások azonban csak az anyaországban mennek újdonság számba. Ezek
mindennapos élményeink. Igaz, hogy egyre durvább a helyzet de már az én
gyermekkoromban az ötvenes, hatvanas években is, napi program volt a szerbek és
a magyarok közti iskolai verekedések. A magyarverések tökéletesen
beleilleszkednek abba a koreográfiába, hogy már az iskolában bele kell nevelni a
magyar gyerekbe a másodrendűséget, a szerbben pedig tudatosítani kell a fölényt.
1991. - től viszont az iskolát már elvégzett szerb fiatalok fő kedvtelése az,
hogy visszamennek „nosztalgiázni” rendszeresen verik a tíz-tizenkét éves magyar
srácokat. Bemutatják a fiatalabb szerbeknek, hogyan kell ezt
csinálni.
o – Mi a megoldás?
- Ez a
fajta magatartás a szerb állam jellegéből fakad. A balkán teljesen más világ s
attól félek, hogy az anyaország és vezető politikusai nem értik mit jelent ez.
Innen érkezve s a Balkán határát átlépve megszűnik a törvény. A rendőrség
1991.-óta még egyetlen egy magyarverőt sem talált meg. Egy kollégámnak aki
kilencvenegyben jött át – kilencven háromban agyonverték az édesapját. Az első
gyanúsított a fia volt, aki – a tizenegynéhány behívó miatt – bizonyíthatóan két
éve nem lépte át a határt. A szerb rendőrség így viszonyul a kérdéshez, nem hogy
keresné az elkövetőt, hanem egyből megpróbál egy magyart elővenni. A hatalom
ezzel azt üzeni, hogy reménytelen a kisebbségek helyzete, úgyhogy jobban teszik,
ha kitakarodnak Jugoszláviából
o – A katolikus és református
egyházi személyek ellen is igen gyakoriak a támadások.
o – Mégis mit lehet
tenni?
- Nem
lehet kollaborálni, még kiegyezni sem a szerb politikával. 1991.-óta a Jugoszláv
vezetők több tucat egyezményt szegtek meg.
o – A Délvidéki magyar pártok
kollaborálnak?
- Ezt
azért nem mondanám. Nem könnyű a még ottmaradtak helyzete. A DMK-nak egyébként
sem a megosztás, hanem az összefogás elősegítése a célja. Ők túszhelyzetben
vannak, s tudják, mit műveltek a szerbek a Horvátokkal, a Bosnyákokkal, az
albánokkal. Könnyen lehet, hogy a magyarok sem maradnak ki. Így a délvidékiek
egyáltalán nem politizálhatnak szabadon. Szerbia a fenyegetettség, a
kiszolgáltatottság, és a törvénytelenség országa. Háborús bűnösök szabadon
gyakorolhatják a hatalmat s nem csak országos szinten. Horvátországot,
Bosznia-Hercegovinát és Koszovót már végiggyilkoló és – raboló félkatonai
alakulatok kedvenc tartózkodási helye immár a Délvidék és Montenegró. Ezek
bármikor újra kezdhetik azt, amihez a legjobban értenek. Ezért a legszélesebb
körű autonómiát követelő otthoni párt mellé fogunk beállni a remélt fordulat
pillanatában. Nem tartjuk valószínűnek, hogy Milosevic néhány évnél tovább
maradjon hatalmon. A délvidéki magyaroknak össze kell fogniuk, minimumként az
1992. kanizsai autonómia koncepciót kell követelniük. Ugyanakkor eltudjuk
képzelni a többségében magyarok által lakott területek föderalizálását is.
Hiszen jogunk van nem csak a saját nemzedékünk, hanem gyermekeink és unokáink
számára is követelni a biztonságot. A majdani rendezésnek a nemzetközi jogon
kell alapulnia. A föderális berendezkedést azért tartjuk kívánatosnak, mert az
elmúlt tíz évben a szerb politika bebizonyította kérlelhetetlen sovinizmusát.
Ezek után csak nemzetközi garanciákkal tudjuk elképzelni, hogy bármilyen
megoldás tartós lehet. Egy ilyen évtized után nem csak a saját autonómiánkat áll
jogunkban követelni, hanem – ha már Jugoszlávia keretein belül kell maradunk –
szerepet kell kapnunk az ország irányításában is. Pontosan azért, hogy
megakadályozzuk egy újabb militarista gócpont létrejöttét.
o –
Milyen
vajdasági vagy akár Jugoszláviai politikai csoportosulás lehet ebben partner?
Draskoc, Djindjic, Obradovic egyáltalán nem tűnnek ebben a kérdésben
fogadókésznek.
- A
jelenlegi ellenzékbe valóban egészen elhanyagolható rész az, amelyik esetleg
partner lehetne. Vesna Pesic asszonnyal talán szót lehet érteni.
o –
Ő három
százalékot képvisel…
- Igen,
maximum. A délvidéki Canak viszonylag toleráns a kisebbségekkel szemben, bár ő
is nagyon ellene van a magyar autonómiának. A lényeg, hogy a délvidéki
magyarságnak a szerb politikai entitástól független célokat kell kitűznie.
Nekünk saját céljainkat nem úgy kell meghatároznunk, hogy a szerbek esetleg mibe
mennek bele. Minket már rengeteg olyan dologba ráncigáltak bele amihez sem
kedvünk, sem közünk nem volt, és ma sincs. Véget kell vetnünk annak, hogy a
saját elképzeléseinket a szerbek akaratához igazítsuk. Egyépként Obradovics
becsületes embernek tűnik, de a múltja – magas rangú katonatiszt volt –
szkeptikussá tesz. Draskovicban és Djindjicben azonban semmilyen bizodalmam
nincs, ők a szerb sovinizmusnak csupán egy másik árnyalatát
képviselik.
o – Mik a DMK fő
céljai?
- a DMK –
nak és az egész délvidéki magyarságnak tudatosítania kell a nemzetközi
közösséggel, hogy nem csak horvátok, bosnyákok, albánok és szerbek menekültek el
tömegesen lakhelyükről, hanem százezer magyar is. A másik cél a délvidéki
magyarság legszélesebb körű autonómiája, vagy a többségébe magyarok által lakott
területek föderalizálása. Intő jel, hogy újévi beszédében Slobodan Milosevic
kifejtette, hogy mielőbb csatlakoztatni szeretné Jugoszláviát Oroszország és
Fehéroroszország uniójához. Ez esetben a délvidéki magyarságnak mindenképpen
biztosítani kell a hovatartozását eldöntő népszavazást. Nagyon sok délvidéki
magyart ismerek, de egyet sem aki Oroszországhoz szeretne tartozni. Ha a szerbek
többsége csatlakozni kíván az oroszokhoz, fehéroroszokhoz ám tegye, de ez
esetben az összes kisebbségnek biztosítani kell azt a jogot, amely alapján
választhat, hogy milyen állami keretek között kíván élni.
o –
Erre a
Jugoszláv alkotmány nem ad lehetőséget.
- 1918 és
1945 után nem Oroszországhoz csatolták a Délvidéket…
o – Ha azonban Draskovic és
Djidjic kerül hatalomra akkor ez a csatlakozás elmarad, hiszen ők
eurokonformabb, szalonképesebb soviniszták. A nemzetközi közösséget mégis hogyan
lehet rávenni a Vajdaság vagy a Délvidék helyzetének rendezésére? Hiszen a
nyugatnak az a legkényelmesebb, ha a magyarok egy – két évtized alatt – a
horvátoktól, albánoktól eltérően – csendesen elvándorolnak.
- Ez
tény. Az emberi és egyéb jogok mellett való érvelés itt valóban nem segít. Az
elmúlt évtizedben a hajdani Jugoszlávia területén azonban több háborús tűzfészek
alakult ki. A civilizációs törésvonal is nyilvánvaló, és az össze nem illő
területeket el kell választani. Ezért bűnös az olyan magyar politika, amely
tevőlegesen, mulasztással vagy elhallgatással elősegíti a magyarok kisebb
feltűnéssel járó elmenekülését. Ennek a politikának véget kell vetnünk. Hiszen
néma magyar gyereknek a Nyugat sem érti a szavát. Magyarországnak az elmúlt tíz
évben folytatott Délvidékkel kapcsolatos poitikája egyszerűen katasztrofális,
mert teljesen eredménytelen. Ebből elég.
o –
Vagyis?
- Lobbizunk
felkeressük a politikai pártokat minden fórumon megpróbálunk nyomást gyakorolni,
ami a szülőföldön való megmaradást és a visszatérést elősegíti. Ha így megy
minden tovább, a Délvidéken tizenöt-húsz év múlva nem él majd egy magyar sem. A
magyar politikának fel kell fognia, hogy a NATO-hoz csatlakozott és már nem a
Varsói Szerződés „Trabantja”. A gyakorlatban ugyan nem egyenlő fél mondjuk
Nagy-Britanniával, de de jure viszont igen. Tehát a magyar érdekek
érvényesítésére igenis van lehetőség, de ehhez lélekben is fel kell nőni.
Egyenjogú partnere vagyunk az összes tagállamnak, így ki kell követelnünk a
kisebbségi sorban élő magyarok számára a lehető legjobb státuszt.
o – A magyar kormány eleget
tesz a délvidéki magyarságért?
- Bízom
ebben a kormányban, de sokkal határozottabban kell kiállnia. A délvidéki
magyarok a végveszély állapotába jutottak. A magyar kormánynak minden fórumon
fel kell emelnie a szavát, és meg kell találnia azokat a szövetségeseket,
amelyeknek érdekük egy újabb vérfürdő megakadályozása.
o –A délvidéki helyzet
rendezéséig jó lenne legalább azt elérni, hogy Magyarországon túlra ne
vándoroljanak ki magyarok. Kanadából nehezebben térnek majd vissza egy békésebb
Délvidékre, mint Szegedről vagy Pestről.
- Sajnos
az anyaországban sokszor nehezebb megkapni a szükséges papírokat mint például
Ausztráliában vagy Kanadában. Így jelenleg Magyarország a
Magyarság Kárpát-medencéből való kitelepítésének a tranzitállomása. Olyan
magyar férfiaknak, akik – a koszovói behívót megkapván – ott hagyták házukat,
munkahelyüket s a zöldhatáron szöktek át, még mindig nincsen munkavállalási
engedélyük. A magyar kormány ígérete szerint néhány héten belül talán lesz.
Menekült táborokban dekkolnak mi több sokan még a befogadott státuszt sem kapták
meg. Az ilyen státusz, iránti kérelemre a hatóságoknak harminc napon belül
kellene válaszolniuk, egy Debrecenben veszteglő ismerősöm azonban már nyolc
hónapja hiába vár. Ennek az embernek a gyermeke életében most jár először szerb
iskolába - Magyarországon, mert az ingyenes. Ha magyar iskolába járna, azért
térítési költséget kellene fizetni. Ez a gyerek pedig Szabadkán magyar iskolába
járt. Debrecenbe kellett jönnie, hogy szerb nyelven tanulhasson? Ennél
abszurdabb történetet nem halottam.
o – Az etnikai tisztogatások
veszélye mellett a Délvidéken eddig még nem tapasztalt mélypontra süllyedt az
emberek életszínvonala. Ez a körülmény három – négy év alatt hozzánk űzheti az
ottani magyarokat. Ez ellen mit lehet tenni?
- A DMK
létrehozta gazdasági irodáját, amelyet megpróbálunk hatékonyan működtatni.
Megkísérlünk magyar kézben lévő vállalkozásoknak beszállítani, hogy legalább
néhány embernek egy faluban vagy kisvárosban áttételesen munkát biztosítsunk.
Ezért felhívjuk minden jóindulatú anyaországbéli vállalkozót, hogy keressen meg
bennünket. Felméréseket végzünk, hogy milyen iparágakban milyen lehetőségek
adódnak a Délvidéken. Bármilyen bérmunka megoldható ott is, hiszen szakképzett a
munkaerő és Európában másutt elképzelhetetlenül alacsony bérért dolgoznak.
Ugyanakkor az egyik elnökségi tagunk ötlete és tevékenysége nyomán néhány hete
megszerveződött a Homokháti Kistérség, ami a határ két oldalán fekvő – európai
támogatásra méltán számító – régió. A DMK ösztönzi, hogy Bácskában, Bánságban a
magyar falvakból minél több kistérség alakuljon. Még egy ilyen fontos
kezdeményezéssel éltünk. A kitűnő minőségű délvidéki földeken évek óta nem
permeteztek, műtrágyáztak, tehát alkalmas a bio termesztésre. Megint csak a
hátrányból kell előnyt kovácsolnunk, ezért megpróbáljuk azokat a vállalkozókat,
szervezeteket levinni Észak-Bácskába amelyek segíthetnek a bio termesztés
elterjesztésében, és ebből igen hamar profitálhatnak is.
o – Kulturális kapcsolatokat
is ösztönöznek?
- Elszeretnénk
tüntetni azt a mesterséges határt, amely az elvándoroltak és az otthoniak között
húzódik. Az otthoni politika ugyanis elfeledkezett azokról, akik elhagyták a
szülőföldjüket. Rendezvénysorozatokat szervezünk Szegeden, Budapesten és más
városokban, ahol jelentősebb számú délvidéki magyar és. Meghívunk otthon maradt
értelmiségieket, Magyarországról pedig leküldenénk átköltözötteket, ezzel is
ösztönözve a kapcsolatok újraéledését. Ez is hatásos lehet az etnikai
tisztogatásokkal és a gazdasági ellehetetlenítéssel szemben. A rendezvények
februártól beindulnak. De más kulturális intézményeket, rendezvényeket is
támogatunk. Szervezetünk segítségével kapott anyagi támogatást a Kanizsai
tradicionális jazz fesztivál, ami kifejezetten magyar rendezvény. A Szabadkai
Népszínház magyar társulatát is talán sikerül megsegítenünk. Ez elsőrendű
célunk, ugyanis a Népszínház végtelenül fontos a délvidéki magyarság számára. Ez
a társulat szinte az összes faluba elviszi az élő magyar szót. Azonban ezen a
télen négy – hat fokos hidegben játszanak a közönség pedig nagy kabátban nézi az
előadást. Tavaly én is rendeztem ott – sapkában, kesztyűben… Úgyhogy a téli időszakra a makói –
Makovecz - féle – Hagymaházba szeretnénk átköltöztetni a társulatot, hogy méltó
körülmények között próbálhasson.
Zsebők
Csaba